Kezdőlap

Szalagavató

2018. február 9-én, pénteken végzőseink   együtt ünnepelték hagyományos szalagavatójukat  meghívott családtagjaikkal, tanáraikkal, diáktársaikkal. Október óta Fertetics Andrea tánctanárnővel  lázas izgalommal készültek erre az alkalomra.

17 órára zsúfolásig megtelt a feldíszített aula.  Csengeri Mária tagintézmény-vezető asszony köszöntötte a vendégeket. Felidézte ennek a szép hagyománynak a selmecbányai eredetét, majd biztató szavakkal kívánt eredményes felkészülést az értettségi vizsgákra. Ezután következett a  gyönyörű klasszikus nyitótánc, mely mindenkit elbűvölt.Rövid szünet után az osztályok saját egyéniségüknek megfelelő, színvonalas  műsort mutattak be. Nem maradhatott el az osztály életét megörökítő kisfilm, valamint az "Ilyen volt - ilyen lett" fényképek sora.

A diákok ballagási ruhájukban, a színpadon felsorakozva várták a szalagfeltűzés ünnepélyes, egyben megható pillanatait. Büszke szülői tekintetek kísérték figyelemmel ezeket a perceket, melyeket meg is örökíthettek a családi album számára. Az ünnepség emlékezetes pillanatait a MANGO Foto és Design Studio fényképezte.

Az ünnepséget az ebédlőben jó hangulatú pezsgős állófogadás zárta.

A fényképek megnézhetőekaz alábbi linken:

www.moraszalagavato.mangofoto.hu

Jelszó: mora12AB