Évnyitó

 

2017. szeptember 1-én 8 órakor zsúfolásig megtelt az aula mórás diákokkal, szülőkkel, meghívott vendégekkel.Külön figyelmet kaptak a  megszeppent, csillogó szemű kis elsősök. A tanévnyitó ünnepélyre készültünk.A Himnusz eléneklése után  leendő elsőseink szavalatát néptáncosaink műsora követte, majd Andrássy Katalin, a GYSZSZC főigazgatója - mint egykori mórás diák - meleg szavakkal köszöntötte az egybegyűlteket. Ezután Csengeri Mária tagintézmény-vezető asszony többek között beszámolt a nyári karbantartási munkálatokról, és ismertette az előttünk álló feladatokat, terveket. Büszkén sorolta fel a nyári versenyek kiemelkedő sporteredményeit is (lásd Rólunk írták rovatunkat).

35 osztály 963 tanulója várta az igazgatónő szokásos mondatát: "A 2017/18-as tanévet megnyitom"

Az ünnepség a Szózat hangjaival ért véget.

Képek a Galériában