Gólyaavatás a Mórában

2017. október 12-én, csütörtökön DÖK-napot tartottak középiskolásaink. Ez alkalommal Büchler Zsolt tanár úr vezetésével Pannonhalmára látogattunk. Az állomásról egy hat  km-es túra megtétele után érkeztünk meg a Szabadság térre. Itt került sor a várva várt programra, a gólyák avatására. A kilencedikes diákjainknak a végzősök által kitalált ötletes feladatokat kellett teljesíteniük. Először "háziasszonyi tudásukról" adtak számot, tojásfehérjét kellett villával felverniük. Ezután pillecukor kóstoló következett, amibe különböző meglepetéseket (chilipaprikát, majonézt, mustárt, popcornt) rejtettek el. Utána ügyességi versenyen mérték bizonyították rátermettségüket. Liszttel töltött lufikat próbáltak kézi érintés nélkül kilyukasztani, majd minél magasabb "almatornyot" építeni. Természetesen mindkét csapatot az osztálytársak lelkes buzdítása támogatta. A kedvenc versenyszám a bekötött szemmel történő tejszínhabos négercsók etetés volt. Miután az elsőseink kiállták a próbákat, méltók lettek a "gólya" titulusra és letehették a gólya esküt. Kissé elfáradva, de igen jókedvűen utaztunk haza.

Képek a Galériában