Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak Versenye
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Ágazati Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak Versenyén az első fordulóban két ágazatban, a képző-és iparművészeti, valamint a sportismereti tárgyakból indult a GYSZSZC Móra Ferenc Sportiskolai Általános Iskola és Szakgimnázium középiskolai csapata.
Az első fordulóban a képző-és iparművészeti ágazatban művészettörténeti tesztet kellett kitölteni valamint Budapesten portrét kellett festeni a versenyzőknek. Itt Szalai Szandra, Paál Dorina, Nyul Georgina, Varga Víta és Pálfi Eszter 12. B osztályos tanulók képviselték az intézményt.
A sportismereti ágazatban az első fordulóban anatómiai, egészségtan, gimnasztika témákban kellett tesztet megoldaniuk, majd a kiváló teljesítmény után a 2 napos döntőben adtak számot tudásukról. Az első napon írásban dolgoztak, majd a második napon szóbeli megmérettetés következett. Itt az érettségihez hasonló módon tételt kellett húzniuk és rövid felkészülési idő után részletesen kifejteni a tételben szerepelt témát. A verseny magas szintjét igazolja, hogy a szóbeli kérdések az emelt szintű érettségi nehézségének feleltek meg.
Így külön büszkék vagyunk tanulóink által elért kiváló eredményre. Szeredi Vivien 10. Bári Szintia 11. Szabó Virág 12. Nagy Róbert 15. Király Barbara 17. lett.
Szeretettel gratulálunk valamennyi résztvevőnknek!