HATÁRTALANUL 2026.

A székelyek földjén

 

Hagyományőrzés a Gyimesekben és a Hargitán

 

Iskolánkból 41 fő tanuló és 4 kísérőtanár vett részt Erdély székelyek lakta vidékének felfedezésén.   2026. május 25. és május 29. között 5 napot töltöttünk a Határtalanul! program keretein belül a magyarok által lakott és híresen gyönyörű vidékeken.  Az utazást megelőzte egy előkészítő óra, amelyen a diákok -előzetes felkészülés után- egymásnak mutatták be az utazás állomásait ppt segítségével. Az utazás után összegző, értékelő órát is tartottunk, ahol összegyűjtöttük a legérdekesebb élményeket, meséltünk személyes benyomásokról, vidám történésekről. Az út során betegséggel küzdők elmondták, hogy bár nagyon rossz volt betegnek lenni, de az élmények kárpótolják őket.

 

Az előkészítő órán tanulóink pár feladat erejéig a Határtalanul! Barangoló digitális tartalomtár játékos feladataival is foglalkoztak, valamint a Bakancslistán szereplő meglátogatandó területekről szóló információkat is felhasználták ismeretgyűjtésre.



 

2026. 05. 25. hétfő 1. nap: Győr – Algyógy – Gyulafehérvár – Zetelaka

 

Győrből indultunk a nagy utazásra pünkösdhétfőn hajnali öt órakor. Mindenki pontosan, de nagyon álmosan érkezett. A személyi okmányok ellenőrzése és a csomagok berakodása után felszálltunk a buszra, elfoglaltuk helyünket. A sofőr bemutatása és a busz rendjének ismertetése után indultunk el. A korai indulásra való tekintettel sokan aludtak, a busz csendes volt. Inárcson megtörtént a sofőrcsere, az újonnan felszállt buszsofőr szállított minket az egész kirándulás során. Itt szállt fel fiatal idegenvezetőnk is, aki gyorsan megtalálta a közös hangot a diákokkal. Útközben a buszból szép rálátás nyílt Déva várára, melynek történetét idegenvezetőnk ismertette is a kissé álmos társasággal. Az első megállóhelyünk Algyógy volt, ahol megtekintettük Erdély legrégebbi körtemplomát. Készültek fotók is - mint minden megállónk alkalmával - , idegenvezetőnk pedig érdekes információkkal látta el a kis csapatot. Gyulafehérváron elsétáltunk a várhoz, megtekintettük a Szent Mihály-székesegyházat, benne Hunyadi János szarkofágját is. Este értünk Zetelakára, a Sebők család szívélyes vendéglátása mellett megvacsoráztunk, aztán elfoglaltuk szállásunkat a Küküllő panzióban.

 

 

2026. 05. 26. kedd 2. nap: Zetelaka – 1000 éves határ - Madéfalva - Csíkszereda - Csíksomlyó – Zetelaka

 

Reggeli után az 1000 éves határhoz indultunk, ahol megtekintettük a Rákóczi várat, a Kontumáció kápolnát és a 30-as számú vámházat. Deáky András, a Gyimesi csángók lelki vezetője előadást tarott az előző ezer évről és napjainkról. A pedagógus az előadásával felébresztette diákjainkban a magyarságtudatot, a nemzethez tartozás érzését, az anyanyelv ápolásának fontosságát. Előadása nagyon elgondolkodtató, megható volt, többeknek könnyeket csalt a szemébe. Néhányan a kedvesen ajánlott könyvét is megvásárolták. A Kontumáció kápolnához vezető utat a történelmi Magyarország 64 vármegyéjének kopjafája mentén tettük meg. A kápolnához felérve a felújított 30-as számú őrház látványa tárult elénk, mely egykoron a Magyar Királyi Államvasútnak legkeletibb őrháza volt. A vámházban megtekintettük a vasúttörténeti kiállítást. Madéfalván megkoszorúztuk az 1764-es vérengzés székely áldozatainak emlékművét. Rövid csíkszeredai városnézés után Csíksomlyóra mentünk, ahol ellátogattunk a kegytemplomba, mely éppen tatarozás alatt áll. Ezután felsétáltunk a "nyeregbe": a bevállalósak a nehéz, kaptatós terepen, néhányan pedig a lankás, szélesebb úton zarándokoltak fel a híres misehelyszínre.

 

 

2026. 05. 27. szerda nap: Zetelaka – Ivó – Madarasi Hargita – Zetelaka

 

Reggeli után Ivó községből indulva traktoros szekerekkel felmentünk a Hargitára. Felmásztunk a székelyek szent hegyére, a Madarasi Hargita 1801 méter magas hegycsúcsára. A kopjafákkal, emlékoszlopokkal telített hegycsúcsról páratlan panoráma tárult elénk. A hegycsúcson idegenvezetőnk a székely nép kialakulásáról mesélt nekünk. Hatalmas túra volt, nagyon meleg időt fogtunk ki, így néhányan estére napszúrásos tünetekre panaszkodtak. Délután ellátogattunk Gáspár Hajnal helyi termelőhöz, aki nagyon finom szörppel és répás süteménnyel vendégelte meg a társaságot. Közben a lekvár- és szörpkészítés rejtelmeibe vezetett be bennünket, majd a gyógynövénykertészetében a gyógynövények jótékony hatásairól mesélt. A diákok érdeklődő kérdéseire türelmesen és nagyon szakszerűen, részletesen válaszolt. A kis boltjában mindenki kedvére válogathatott a sokféle portéka közül. Az esti órákban a Boróka néptáncegyüttes táncosai tanítottak minket táncolni. A hangulat nagyszerű volt, mindenki jól érezte magát. Sajnos estére néhányan legyengültek, gyomorfájdalmakra panaszkodtak.

 

 

2026. 05. 28. csütörtök nap: Zetelaka – Székelyudvarhely – Korond - Szováta - Zeteleka

 

A finom reggeli után útnak indulva, a gyengélkedőket pihenésre buzdítva elindultunk Székelyudvarhelyre, majd ellátogattunk Korondra, A sófeldolgozás folyamatát és a só jótékony hatásait ecsetelte  „Petike, Katika” bácsi, aki a kiránduláson résztvevő osztályok mindegyikét megajándékozta egy-egy frissel feldarabolt sótömbbel. A közeli boltban, a hatalmas árukészletben majdnem elveszve töltöttünk némi időt nézelődéssel, vásárlással. Ezután a korondi főutcán a helyi termelőket látogattuk meg. Mindenkinek volt lehetősége az utcai árusok bőséges kínálatából a rendelkezésre álló szabadidőben kedvére válogatni. A nap hátralevő részét Szovátán, a Medve-tónál töltöttük. Idegenvezetőnk jóvoltából érdekes történeteket hallhattunk a településről, a környék látnivalóiról. Innen indultunk vissza Zetelakára. A helyi iskolába látogattunk, ahol kihívtuk egy barátságos focimeccsre a fiúkat. Sajnos a mérkőzést a győri alakulat elveszítette. A helyi diákokat magunkkal hozott hazai ajándékokkal leptük meg. A finom pizzavacsora után a záró tábortűz következett. A székelyek iránti tiszteletből és az összetartozás jelképeként közösen elénekeltük a Székely himnuszt. Ezután idegenvezetőnk „értékelte” a kis csapatot és az együtt töltött hetet. Kölcsönösen jó kapcsolat alakult ki közte és a diákok között. Majd a komoly és megható részek után következett a vicces rész, amikor cserkészjátékokat játszott a tanulókkal. Betegeink száma a mai napon is gyarapodott, így orvost hívattunk. Aggódtunk a kis betegek állapota miatt, és az is kérdéses volt, vajon a másnapi hazaindulás hogyan valósul meg.

 

 

2026. 05. 29. péntek nap: Zetelaka – Szejkefürdő – Farkaslaka - Kolozsvár – Körösfő - Győr

 

Reggel minden beteget szemügyre véve megállapítottuk, hogy biztonsági intézkedések mellett (daedalon+zacskó) útnak indulhatunk. Ezen a napon még betértünk Szejkefürdőre, majd Farkaslakára, ahol Orbán Balázs és Tamási Áron író sírjánál tettük tiszteletünket. Útközben még Kincses Kolozsvárott álltunk meg, ahol megtekintettük a Szent Mihály templomot és a Mátyás-szobrot, mely az 1900-as párizsi világkiállítás aranyérmes alkotása. Láttuk Mátyás király szülőházát is, mely Kolozsvár legrégebbi emeletes háza is. Kolozsvár egyike annak a 7 városnak, amiről Erdély a német nevét (Siebenburg) kapta. Valóban illik rá a „szép város” és a „kincses Kolozsvár” elnevezés. Szebbnél szebb épületekre és történelmi kincsekre bukkanhat itt az ember. Ezután Körösfőn tartottunk egy kisebb pihenőt, ahol megcsodáltuk a református templomot. Még Romániában utazva idegenvezetőnk felhívta figyelmünket Bánffyhunyad községre, ahol a folyton épülő, soha be nem fejezett, a cigányok számára státuszszimbólumként megjelenő kastély méretű házak sorakoztak. A társaság nagy része az utazás alatt pihent, aludt. Este a késői órákban értünk haza. A szülők már várták, hogy újra láthassák gyerekeiket, ők pedig elmeséljék élményeiket a kalandos utazásról.