Kezdőlap

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

 A Győri SZC Móra Ferenc Sportiskolai Általános Iskolája és Szakgimnáziuma az ELTE SEK BTC Savaria Magyar Irodalomtudományi Tanszéke támogatásával 28. alkalommal hirdeti meg  a

 MÓRA FERENC NOVELLAELEMZŐ ÉS FOGALMAZÁSI VERSENYT

 a Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém, Vas megyei, budapesti középiskolások, valamint az erdélyi és szlovákiai magyar középiskolák tanulói számára.

 Jelentkezési határidő: 2019. november 30.

 

A verseny célja:

-          a tanulóknak versenylehetőség biztosítása, ahol számot adhatnak elemzési készségükről egy mai magyar novella bemutatásával és

-          alkalom teremtése, hogy kreativitásukat, szövegalkotási képességüket összemérjék.

 

Első forduló – 2019. december 9-én 14 óra

 

·         a Fejér megyeieknek a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumban

          (8000 Székesfehérvár, Budai u. 17. Telefon: 22/506-162),

·         a Vas megyeieknek a Szombathelyi Művészeti Szakgimnáziumban

                (9700 Szombathely, Paragvári u. 77. Telefon: 94/311-264),

·         a Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom megyeieknek és a szlovákiai tanulók a Győri SZC Móra Ferenc Sportiskolai Általános Iskolája és Szakgimnáziumában

(9023 Győr, Kodály Z. u. 20-24. Telefon: 96/427-244),

·         a budapesti versenyzők a Szinyei Merse Pál Gimnáziumban

(1063 Budapest, Szinyei Merse utca 7-9. Telefon:06-1-3120-687),

·         a Veszprém megyeiek a Pápai SZC Jókai Mór Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiumában

(8500 Pápa, Veszprémi út 45. Telefon: 89/324-900)

·         az erdélyi versenyzők saját iskolájukban írják az írásbelit.

 

Feladat: egy Spiró György-novella elemző bemutatása.

 

A pályamunkák jeligések. A második fordulóra a legtöbb pontot elért húsz tanuló jut tovább. A jeligés lista az elért pontszámokkal, a döntő időpontjával, részletes programjával 2019. február 28-tól olvasható a honlapunkon (www.moraferenciskola.hu).

 

Második forduló - 2020 tavasza, Győr

 

Feladat - szépirodalmi szöveg alkotása a helyszínen kapott szempontok, motívumok felhasználásával.

 

Első díj:          E-book olvasó

Különdíj:        Digitális eszköz – a győri Oxygen Media Group felajánlása

 

Nevezési díj: 1.000,-Ft/fő, amelyet a „Móra Alapítvány a Jövőért” folyószámlájára szíveskedjenek átutalni és a befizetést igazoló bizonylatot e-mailen, vagy a bizonylat másolatát postán iskolánk címére (9023 Győr, Kodály Z. u. 20-24.) elküldeni.

 

10103379-01862600-01003009

 

Jelentkezési határidő: 2019. november 30.

 

Információk:

Tel./fax: 96/427-244

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Szervező – Horváth Melinda

 

Győr, 2019. október 25.

 

ELTE SEK BTC Savaria Magyar Irodalomtudományi Tanszéke és a
Győri SZC Móra Ferenc Sportiskolai Általános Iskolája és Szakgimnáziuma